Mit kezdjek az életemmel?

Mindig olyan típusú ember voltam, akinek kristálytiszta elképzelése van arról, mit fog kezdeni magával egy, öt vagy tíz év múlva. Ezek az ötletek és tervek persze sokat változtak az évek során, de ha felmerült témaként a karrier, jövő, mindig tudtam részletest választ adni. Az ismerősökkel, barátokkal egyre többször beszélünk erről, immár a realitások talajához közelítve, hiszen mostanában kerülünk ki az egyetemről, kezdünk dolgozni, és tudunk hosszú távú és egyben megvalósítható terveket szőni a jövőre nézve. Ezekben a beszélgetésekben vettem észre, hogy a korábbi sziklaszilárd elhatározásaim meginogtak, elért valamiféle huszonéves krízis.

A poszt apropóját elsősorban az adta, hogy elbizonytalanodtam a szakirányválasztással kapcsolatban. A vészesen közelgő év végi alapvizsga után, amivel egyik tanárunk sem felejt el riogatni minket, megjegyzem nálam nem sok célt ért el, mivel 13 éves korom óta hallgatom az „ez a legjobb vidéki gimnázium” - típusú megjegyzéseket, a teljesítményhajtás nálam nem újdonság tehát, szóval a háromnapos borzalom után szakirányt kell választani, hogy elsősorban fordítók vagy tolmácsok akarunk-e lenni. Én úgy jelentkeztem erre a szakra, hogy 10000%-ra tolmács akarok lenni, minden adottságom meg is van hozzá. De ahogy felfedezem a nehézségeket, ezzel egyidőben pedig elkapom a fonalat a fordításnál, egyre kevésbé vagyok biztos benne, hogy ezt kellene választanom. A diplomámba ettől függetlenül ugyanúgy az lesz beleírva, hogy fordító ÉS tolmács, szóval mindkét területet művelhetem, gyakorlatilag tehát semmi sem dől el 100%-ra a szakirányválasztásnál. Ugyanakkor, ha kívülről tekintek a kérdésre, maga a tény ijesztő, hogy én, akinek tényleg mindig határozott elképzelése volt a jövőjéről, most elbizonytalanodtam.

A végső löketet a tegnapi vízipipázással egybekötött meccsnézés adta, amikor is szintén felmerült ez a téma a legjobb barátnőmmel és egy nagyon jó gimis barátunkkal. Látszik, hogy öregszünk, mert konstans téma a karrierépítés, munkaerő-piacra való kilépés, kezdési nehézségek (az alapképzéses diplománk egyikünknek sem konkrét, gyakorlatilag akármit kezdhetünk vele, ennek legalább annyi előnye, mint hátránya van), lakásvásárlás, hol szeretnénk élni. Nekik elég határozottan körvonalazott elképzeléseik voltak mindezekről: hagyományos típusú állás kihívásokkal, saját lakás idővel, autó, ahogy a nagykönyvben meg van írva. 

Én meg a totál ellentét: a kötött munkaidejű irodai munkától falra mászok (nyilván most is azt csinálom, mert diákmunkaként más opció nincs), spórolni nem tudok, különben is, egy lakás árát legszívesebben elutazgatnám, egyáltalán, abban sem vagyok biztos, hogy az országban akarok maradni diploma után 1-2 évvel. Itt felmerül az a probléma, hogy egy olyan másik országot sem tudok mondani, ahol 100%-ban el tudom képzelni magam számomra ideális körülmények között, leginkább olyan munkakörben, aminek kicsit is köze van ahhoz, amit tanultam és szeretek, az „irány egy bőrönddel Berlin, pincérkedek, aztán majd meglátjuk” még mindig nem pálya nekem. Helyenként viszont annyira el tudják venni a kedvem az egész fordító-tolmácsosditól, hogy valóban az tűnik a legésszerűbbnek, hogy felpattanok a legszükségesebbekkel egy repülőre, meg sem állok Ibizáig, és koktélokat keverek a bulizó tömegnek. Az álommelóm jelenleg, hogy digitális nomádként fordítok, igazán szerencsés esetben nem csak szakszövegeket, hanem regényt is, mert igaz, hogy a szakfordítás hozza a pénzt, de azért egyszer szeretném látni egy könyv belső borítóján a nevemet mint megjelölt fordító. Ha nagyon-nagyon elrugaszkodunk, akkor pedig legalább egy saját regényt is szeretnék írni.

Az egyetemen folyamatosan dőlnek felénk az egész embert kívánó elvárások: networking, plusz időráfordítás gyakorlásra, önfejlesztés, önkénteskedés, tanulás, de valamiből élni is kell, ott a háztartás, a szociális élet, és valamikor aludni sem ártana. Én még egészen jól bírom a terhelést, de talán emiatt is kedvetlenedtem picit el, vagy vesztettem el a fonalat. Mert az egy dolog, hogy jól megy maga a suli, de a fordítói/tolmácsi karrierem beindítására alig fordítottam időt, mondjuk csak ki, SEMMIT,  emiatt meg kezd bűntudatom is lenni, mert a barátaim meg tök ügyesen építgetik a saját karrierjüket (ami miatt nyilván nagyon büszke vagyok rájuk!). Sok minden érdekel, elég nyitottnak tartom magam, ezért szívesen ásnám bele magam a jelenlegi érdeklődési köreimbe mélyebben (edzés-egészséges életmód, jóga, gasztronómia, írás - ennek egy formája a blog is, de új nyelvet is szívesen megtanulnék, még mindig leginkább arabot vagy fárszit). Kitolni a diplomát semmiképp sem szeretném, meg akarom szerezni a papírt és minél hamarabb elindulni valamerre, de merre? Tolmácsként, fordítóként dolgozzak, vagy kezdjek neki valami egészen másnak? Ötvözzem ezeket? Gondolkodjak felelősségteljesen, tegyek félre, vagy egyszer élünk és maxoljam ki a hedonista létet? Mi lesz öt vagy tíz év múlva, mikor a barátaim sorra házasodnak, én meg Katherine Heigl leszek a 27 idegen igenből? Hol fogok élni? MIBŐL fogok élni? A kérdések sora végtelen.

Jelenleg apró, rövid távú céljaim vannak: legyen meg az alapvizsga, találjak valami jó gyakorlati helyet, sikerüljön valami csajos utat megszervezni a közeljövőre, egyáltalán, most mi lesz a még mindig aktuális sráccal (mert ugyebár szeretek elkövetni egy hibát még kétszer-háromszor, hogy biztos legyek benne), legyen meg a bikinibody nyárra, ilyesmik. Jelenleg a mában élek (ilyen szerintem még soha nem volt), emiatt háttérbe szorultak a hosszú távú teendők, és egyelőre nem tudom eldönteni, ez jó-e, vagy rossz.

Lehet, hogy picit csapongok, de remélem, értitek, mire szerettem volna kilyukadni ezzel a bejegyzéssel. Ha éreztetek hasonlót, vagy megosztanátok a tapasztalataitokat, írjatok bátran akár kommentet, akár Instagramon üzenetet, tök jó lenne, ha kialakulna valami párbeszéd! Instán egyébként ITT vagyok megtalálható, kövessetek, ha még nem tettétek volna. Nemsokára jövök új, sztorizós poszttal!